2019. April

A filter:max részt vesz a Lányok Napja programon

A Nők a Tudományban Egyesület évek óta sikeresen szervezi meg a Lányok Napja programot Magyarországon, azzal a céllal, hogy bemutassa a köztudatban inkább “fiús” szakmáknak tartott tecnológiai, műszaki tudományokat. Az esemény sikerét bizonyítja, hogy mára egyre több szervezet állt a kezdményezés mögé, lehetőséget biztosítva a fitatal 14-18 év közötti lányoknak arra, hogy közelebbről, valós élethelyzetben ismerkedhessenek meg új, potenciális, igazi izgalmakat rejtő pályaválasztási lehetőségekkel.

A filter:max Kft. is örömmel csatlakozott idén a programhoz. Hisszük, hogy az IT területe nem kizárólag a férfiak számára lett kitalálva. Felelősnek érezzük magunkat, és teszünk is azért, hogy megmutassuk a szakma vonzó oldalát, pozitív képet mutassunk a fiatal lányoknak, hogy ez a technológiai terület lehet vonzó, inspiráló és változatos.

Jelenleg nagyon kevés nő dolgozik az IT szektorban, pedig ez egy folyamatos fejlődési lehetőséget biztosít a benne elhelyezkedőknek. Itt nincs diszkrimináció, sőt, tart karokkal fogadják a lányokat, mert szükség van a jó szakemberekre. Éppen ezért rengeteg cég, köztük a filter:max is, komoly erőfeszítéseket tesz a jó női munkaerők megszerzésére és megtartására.

A nap során bemutatjuk, hogy miért érdemes a lányoknak ebben a karrierívben gondolkodni és láthatják közelről is, hogy a technológiai és műszaki tudományok igenis jól állnak egy nőnek. 

Ha ismertek olyan lányt, aki nyitott szemléletű és szívesen megismerkedne, netán a jövőben dolgozna is a szektorban, akkor kérünk, hogy osszátok meg vele a Lányok Napja alkalmából prezentált filter:max programot, amit ide kattintva érhettek el.

Ha további kérdésetek lenne, akkor az alábbi gombra kattintva vehetitek fel velünk a kapcsolatot.